Valami,ami a tiéd

Faith céltalanul kóborolt a városban. Semmit nem érzékelt abból ,ami
körülötte zajlott. Útba ejtett egy játszóteret, elnézte egy darabig a
futkozó gyerekeket, majd elindult a park felé. Kellemes tavaszi idő
volt ,a nap már bontogatta sugarait, lágy szellő fujdogált, Faithnek
melege volt, le kellett vetnie pulóverét. Lassan leült egy padra és maga
elé bámulva piszkálta nadrágjának bőr övét.
Mindennek Robin az oka. Előtte soha nem kötődött senkihez. A férfi
megpuhította, ő először rávette, hogy megmutasson magából mindent,
mindent, amit egy nő mutathat férfinak.
Mindezt észrevétlenül tette, szinte lesimítva a lányról a külvilágnak
mutatott álarcot. Francba vele!Előtte nem volt szüksége senkire, most
meg ha egy napig nem látja Robint, belülről az a furcsa érzés
noszogatja: "Vedd fel a telefont! Menj át hozzá! Csak egy kicsit, csak
hogy tudd, nincs semmi baja."
Soha nem értette az ilyen embereket, sőt lenézte őket, puhányok,
akiket az érzelmek irányítanak, biztos volt benne, hogy vele ez soha
nem történhet meg. Ő erős, van saját akarata, őt nem vehetik le a
lábáról pár csinos szóval, ha ő táncolt, áradt belőle a vad érzékiség, és
megkaphatott bárkit.És elégedet volt mindennel. De vajon boldog volt?
És vajon ami most van, az a boldogság?Erre tudta a választ és
tenyerét hasára csúsztatta. Igen, ez az élet, ez a boldogság. Nem
tudta hogy történhetett, úgy tudta ,vadászoknak nem lehet
gyermekük, talán azért mert Robin is egy vadász fia, vagy mert...de
teljesen mindegy, miért és hogy történt...egy apró életet hordott szíve
alatt. Pár hete érezte először, hogy valami történik blül...valami ,amit
azelőtt még sosem tapasztalt.Ezen a reggelen megvette a
gyorstesztet, s biztossá vált, amit egy ideje csak gyanított.Valamiféle
melankólia szállta meg, nem tudta, mit tegyen, kihez menjen, de azt
tudta, hogy Robinnal közölnie kell.Nem volt a szavak embere, hát
hagyott egy cetlit a férfinak,ami eldönt mindent...eldönti mi lesz
ezután.Csendesen üldögélt a padon, olyan nyugalommal, mint aki
valami nagy dolgot tud, akit már nem izgat semmi, csak arra a hatalmas
boldogságra koncentrál. Pulóverét rövid kis fekete pólója alá dugta,
nézte domborodó hasát,majd kihúzta a pulóvert, és tenyerét hasára
fektette.
Lassan emelte fel fejét, mikor Robin mellé lépett. Egy cetlit tartott
kezében,amit a padra ejtett, majd nagy tenyerét a lányéra
fektette.Gyengéden felsegítette a padról és úgy ölelte magához ,olyan
öleléssel,ami elmondott mindent.
Egymáshoz bújva andalogva sétáltak ki a parkból. Az üresen hagyott
padon egy papírdarabka feküdt, melyen ez az üzenet állt:
"Van nálam két dolog,ami a tiéd: a szívem, és a gyermekünk."
A lágy tavaszi szellő óvatosan ringatva kapta fel a kis papírt,és
pörgette, pörgette a virágillatú levegőben.