Zsigmond Tamara 

Nehéz elképzelnem olyan átlagos magyar embert, aki ne hallotta volna még Zsigmond Tamara hangját. Bár az is igaz, olyat is nehéz elképzelnem, akiben tudatosult volna, hogy estéről estére őt hallgatja. Ez talán a szinkronszínészet átka. Persze vannak örömei is. Az biztos, hogy nem egy átlagos vagy éppen unalmas szakma.

Tamara 1977 áprilisában született, Budapesten. Gyerekként nem tervezte, hogy színészettel fog foglalkozni, családjának tagjai sem fordultak meg ebben a szakmában. Ám amikor elkezdett Földessy Margit Játékos kreatív stúdió néven gyerekeknek meghirdetett foglalkozására járni, mégis kedvet kapott ehhez a mesterséghez.
A Stúdióban 1985-ben 5-6 fővel indult az első csoport, melynek Tamara is tagja volt. Földessy Margit akkoriban sokat szinkronizált, és előfordult, hogy tőle kértek gyerekszereplőket a szinkronrendezők. Egy ilyen alkalommal vitte el Tamarát is meghallgatásra, és ő meg is kapta első szinkronszerepét, méghozzá főszerepet. A Homokkéve című csehszlovák film főszerepét 8 éves korában szinkronizálta Tamara, és ettől a filmtől kezdve megszakítás nélkül sikeresen dolgozik ebben a szakmában.
Gyerekszínészként került tehát a szinkronizálás sajátos világába, jellegzetes forgatagába, melyben a rendezők egymásnak adják tovább a megfelelő, jól bevált hangokat. Bár a gyerekkor, majd a kamaszkor évei is gyorsan elmúltak, és ezzel a gyerekszínészek pályája általában megtörik, Tamara hangja továbbra is rendszeres felcsendült filmekben és sorozatokban.
A rendszeres szinkronizálás természetesen felborítja egy gyerek időbeosztását, így Tamara az általános iskola 7. osztályától kezdve magántanulóként végezte el az iskolát. A Vörösmarty gimnázium dráma tagozatán ezzel nem is keltett nagy feltűnést, hiszen sok osztálytársa szintén ebben a formában érettségizett le. Ekkor még foglalkoztatta a gondolat, hogy a szinkronszínészeten kívül eső területeken is belekóstoljon ebbe a szakmába.
A Színház és Filmművészeti Főiskolán sikertelenül próbálkozott, azzal utasították el a színész szak felvételijén, hogy mivel gyerekkora óta szinkronizál, már teljesen megformált, kiforrott az egyénisége és színészete, ezért nem tudnák a tanárok kellőképpen alakítani.
Ez bizonyos szempontból igaz is volt. Tamara nemcsak rutinos, könnyen alkalmazkodó, könnyen alakítható - így persze a rendezők által is kedvelt - hanggá vált ekkora, hanem szerette - mai napig is szereti - munkáját, örömét és nem utolsó sorban megélhetését is megtalálta benne. Így a színházi színészet ambíciója háttérbe szorult, ám nem érzi hiányát. A szinkronizálás kevéssé rögös útján is akad elég feladat, egyre nehezebbek a munkakörülmények, persze sok a vetélytárs és sajnos ebben a szakmában is gyakran készül kevéssé igényes munka.
A szinkronszínész szerepei bizonyos értelemben nehezebbek egy színházi vagy filmszerepnél. Hiszen az utóbbi esetben a művész saját egyéniségét adhatja, az eljátszott figurának nemcsak a bőrébe bújik, hanem módja van kissé a saját fazonjára alakítani is.
A szinkronszínész egyetlen kifejezőeszköze a hangja. Egy színész már megalkotta, megformálta a figurát, akinek szerepébe a szinkronszínésznek bele kell helyezkednie. Ez mindenképp nagy alkalmazkodó képességet kíván, hiszen minden eleve adott; a szöveg, a szájmozgás, a gesztusok mind valaki más játékának eredménye, ehhez kell a hangot illeszteni. Olyan munka tehát, amely - mint a színészet általában - egyszerre kívánja személyiségünk feladását, ugyanakkor valaki más személyiségének kifejezését is, de csak a hangunkon keresztül.
Éppen emiatt 22 éves kora ellenére nagy nosztalgiával emlékszik vissza a korábbi évekre Tamara: akkor még egy nagyjátékfilm szinkronja komoly alkotómunkát is jelentett. A szereplők megnézhették előre a filmet, megkapták korábban a szöveget, nagy odafigyeléssel, gondosan munkálták ki saját szerepüket, megbeszélték a rendezővel, a többi színésszel, és így végül valóban olyan munkát hoztak létre, amely nem egyszerűen érthetővé tette az adott filmet a magyar nézők számára, hanem művészi értéket is jelentett, a film fontos alkotórészévé vált. Persze azt se felejtsük el, hogy akkor még olyan nagy művészekkel dolgozhatott, mint Gera Zoltán és Tolnai Klári, és eközben persze tanulhatott tőlük.
Ma már mindez másképp van. A szinkronizálással foglalkozó nagyvállalat a Pannónia Filmstúdió részben megszűnt, mellette sok kis stúdió jött létre, ezekben nem is mindig a legjobb technikával készítik el a magyar változatot.
Persze az sem biztos, hogy a jobb technika segít aszínésznek, hiszen gyakran előfordul, hogy minden szereplő hangját külön veszik föl, így annyira sincs lehetőségük szerepük megformálására, hogy legalább a másik szereplővel találkozzanak egy-egy film szinkronizálása közben. Már régen nem divat a filmet előre lejátszani a szereplőknek, sőt a szöveget is csak felvétel előtt kapják meg, sokszor nem is túl igényes fordításban.

 
Mindez halmozottan érvényes a szappanoperákra, Tamara ezekben dolgozik a legtöbbet. Itt már akkora a hajtás, hogy egy-egy rész szinkronja alig két-három nappal az adás előtt készül el. Persze, hogy nem is lehet szó művészi megformálásról, olyan magyar változatról, mely jelentősen hozzáad a film értékéhez.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ezen a területen is felülkerekedtek a bevált magyar módszereken az igencsak megkérdőjelezhető amerikaiak. Az amerikai filmekkel együtt az amerikai típusú szereplőválogatási módszer is megérkezett; míg régebben a magyar szinkronrendezők éppen attól tudtak különlegesen jó szinkront alkotni, mert nem annyira a hang, hanem a jellemek alapján válogattak szereplőket, ma az amerikai cégek egyszerűen összehasonlítják az eredeti szereplő és a magyar színész hangszínét (ez egy készülékkel pontosan mérhető), és a leginkább hasonlatost választják ki a szerepre…
A nagyjátékfilmeknél talán még akad mód gondosabb szinkron elkészítésére. Persze ha nem egy olyan őrületbe kerül az ember, amibe Tamara is belecsöppent, mikor legutóbb a Star Wars I. - Baljós árnyak Amidala hercegnőjének kölcsönözte hangját.
A szuperprodukció körüli felhajtás természetesen a szinkronstúdiót sem kerülte el. A színészektől megkövetelték, hogy a magyar szöveget az eredeti, amerikai hangsúllyal mondják el, egy-egy jelenetet többször, más-más szöveggel mondattak fel velük, hogy ne tudják, miről szól pontosan a történet, annak ellenére, hogy egy tulajdonképpen nézhetetlen (lerontott minőségű) kópiával kellett dolgoznia magyar szinkront készítő csapatnak.
Persze volt pozitívuma is a dolognak: mivel a hercegnő szerepét játszó színésznő (Natalie Portman) kettős szerepet játszik a filmben, így végül Tamarának is két hangja lett a minden idők legnagyobb filmsikere címre jó eséllyel pályázó produkcióban. Másrészt pedig a film szinkronstábja 2008-ig kapott szerződést Lucas cégétől, azzal az ígérettel, hogy saját szerepüket tovább szinkronizálhatják a következő részekben, illetve ha az adott szereplő eltűnik a sorozatból, kapnak másik szerepet.
Az utóbbi időben Tamara a színház felé is fordult egy kicsit. Egy-egy előadás erejéig a Nevesincs Színház társulatát gazdagítja. Ez a sem államilag, sem szponzorok által nem támogatott, teljesen önerőből létrehozott és működtetett színház nem kis feladatot vállalt: szeretné megteremteni Budapestnek új gyerekszínházát.
Az Arany János színház megszűnése óta senki sem vállalkozott arra, hogy pótolja ezt a hiányt. Híres magyar szerzők darabjaival, kötelező olvasmányok színrevitelével próbálják a gyerekeket nem csak szórakoztatni, hanem kicsit tanítani is a társulat tagjai.
Rencz Antal rendezésében mindössze öt színész szereplésével oldja meg remekül a János vitézt a kis színház. Tamara egyszerre Iluska és gonosz boszorkány, de ő a tenger és néhány bábu mozgatója is. A látványos és ötletes megoldások miatt a darabot nem csak általános iskolások, hanem óvodások is könnyen megértik.
Tamara az Igazmondó juhász című darabban Kunigunda királykisasszonyt alakítja, a még bemutató előtt álló Két Lottiban pedig szintén több szerepben lesz látható. Emellett azért a szinkron maradt Tamara számára a legfontosabb. Szeretné addig csinálni, ameddig csak hívják a rendezők, amíg még a közönség nem unja a hangját. Bár idén elvégezte a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem művelődésszervező szakát, inkább mással foglalkozna szívesen: ha szinkronszínészként már nem tud tovább dolgozni, logopédus szeretne lenni. Ehhez kicsit még tanulnia kell majd, de hangja, tiszta kiejtése mindenképpen megvan hozzá.